A ​túlvilág szeme

 Üdv,

 

Jack Vance  második regénye a Haldokló Föld világán a Túlvilág szeme. Abban különbözik az első regénytől, hogy a történetek itt már egy keretben mozognak, ami egy Cugel nevű amorális mihaszna kalandjait követik. Az elején le kell szögezni, hogy Cugel lehet ravasz, számító, intuitívan  aljas, de szerintem nem intelligens. Sőt leginkább maga címzi önmagát így. Érdekes, hogy ebben a világban nagyon is átlagos. Míg a Haldokló Föld karakterei többségében értelmezhető motivációkkal, Cugel csak sodródik. Egyetlen szerencséje, hogy a világ lakosságának nagy része még nála is butább.

Eleve belemegy olyan alkuba, aminek eredménye kétséges és egy nagy hatalmú varázsló palotáját megpróbálja feltörni, ami várhatóan katasztrófába torkollik. Büntetésül északra száműzi a gonosz varázsló Iucounu északra száműzi, ahol meg kell találnia a túlvilág szemét és hazajutnia.
Tipikus általános fantasy toposz, a nagy hatalmú valaki, aki egy csettintésével ott tudna teremni a helyszínen, egy második csettintéssel megszerzi a kívánt cuccot és harmadikra vissza is ér a palotájába. Ehelyett egy tökéletesen alkalmatlan mihasznát küld maga helyett, akit nem ismer, nem bízik benne és még ellenséges is vele.

"Hősünk" mindenféle csavaros burleszkjelenet során megszerzi a cuccot és elindul vissza. Természetesen erre nem kapott segítséget a világ egyik legnagyobb varázslójától. Egyetlen támogatás egy varázstárgy, ami ehetővé tesz bármit és megérzi a mérget. Cserébe beültet egy lényt a májába, aki ha mihaszna nem a küldetés érdekében cselekszik kicsit belemar és közben terjeszkedik.

Ezen csodálatos körülmények között Cugel elindul haza, mindenféle kalandok között nyomul dél felé. Átkel veszélyes hegyeken, valami veszélyes démon miatt menekül, fogoly lesz egy faluban, ahol egy toronyban kell őrködnie, egy építkezésen okozott baleset miatti időutazásos kalandon esik át, zarándokok közé épül be és felhasználja őket egy sivatagi átkelés során, végül megint fogoly és csali egy kannibál barlangi banda kezei között. 

A végén visszaér a zsákmánnyal a varázslóhoz, összecsapnak és majdnem felülkerekedik, de persze kiszámítható módon megint fordul az inga. Az egész történetfolyam egy hullámvasút, szinte oldalszámra meg lehet mondani, hogy mikor következik a fordulat.

Érdekes módon a főhős totális kliséje mellett azért előfordulnak érdekes karakterek. A kis kagylók a tengerparton, a falusiak, akik totálisan hülyére veszik az elvileg ravasz főszereplőt, az időutazás során megismert vallási fanatikusok, valamint a korábban említett másik szektás társaság, akik Cugelt teljes mértékben kiszolgálták. Továbbá kb. minden főellenség, akivel konfliktusba kerül a ravazdi. Amúgy úgy látom Vance a nihilista fantasy atyja a műveit némileg a vallási fanatizmus kritikájának szánta, ebben nagyon profi.

Viszont az az érzésem, hogy korában előremutató lehetett a sok (proto ) vanilla fantasy, mese között, viszont manapság, ahol egymásra licitálnak az aljadék, nihilsta karakterekkel az írók Cugel már a fasorban sincs. Példának már csak azért jó, hogy megtanuljuk, hogy ne így éljük az életet. Ami egyébként kiválóan működik a lapokon az életben a töredéke sem.

Szerepjátékos szempontból azért érdekes, mert itt már megvan a küldetés, utazás, kaland, megbízó által átverés, megbízó elleni bosszú sor toposza. Sajnos sztem nem öregedett jól Cugel így kevésbé tudom ajánlani, max tölteléknek.

Thx!

Haldokló Föld

Üdv fantasztikus Olvasók!

Elhatároztam, hogy kicsit kutatom a hobbink kulturális alapjait. Ehhez segítségül hívtam az un. Appendix N-t, vagyis azoknak a műveknek a listáját, amik közvetlenül  hatottak a szerepjáték kialakulására.

Itt a lista, ha valaki kíváncsi rá: http://www.digital-eel.com/blog/ADnD_reading_list.htm

Első körben Jack Vance Haldokló Föld novelláskötetét olvastam. Nem teljesen előítéletmentesen álltam neki a könyvnek. Nem vagyok nagy rajongója a klasszikus fantasy-nek. Ez a mű inkább a hard fantasy vonalhoz tartozik. Hősei általában önös érdekből vállalják a veszélyeket. A haldokló világban anarchia és káosz uralkodik. Szervezett társadalom leginkább csak a kegyetlen elnyomó városállamokban létezik. Egy ilyen világban mindenki igyekszik bebiztosítani a túlélését. 

Meg kell jegyezni, hogy a dnd mágiarendszerét innen eredeztetik. Annyiban igaz, hogy a varázslók itt tényleg napi szinten eltárolják a varázslatok egy-egy példányait és kisütés után nem képesek ezeket újra alkalmazni, csak a következő memorizálás után.

Ez leginkább az első két novellában jelentkezik, ugyanis itt varázslók csapnak össze.

Első történetben Turjan a varázsló próbál életet teremteni, de nem sikerül neki tartósan, ezért egy másik dimenzióban élő nagyhatalmú mágushoz fordul. Számomra ez a történet túl banális és meseszerű. A mélypontja az a rész, amikor az egyik varázspárbajban a felek szinte előre figyelmeztetik az ellenfelet, hogy milyen varázslatot küldenek rá. A másik zavaró elem a két teremtmény hölgy. Akarva akaratlanul a Kung Fury viking női jutottak eszembe róluk, de ez szubjektív.

A második novellában az előző történet Turjanja próbálja kicselezni Mazariant a nagy varázslót. Ez egy fokkal érdekesebb volt, de itt is akadtak zavaró varázslatnevek.

A harmadik részben az első történet T’sais-a keresi boldogulását a földön. Itt már jobban jelentkezik a dekadencia. Kínzás, erőszak, stb. Valamint feltűnik a klasszikus toposz a magányos, de hatalommal bíró remete. Igaz ő még súlyosbítva van egy átokkal is.

A Liane a kósza az egyik legrosszabb élmény számomra a kötetben. A főszereplő öncélú sehova vezető arroganciája mindent vitt. 

Ulan Dhor és Sferéi Guyal történetei már lényegesen jobbak voltak a korábbiaknál. Mindkettőt komolyabb és ami fontosabb észszerűbb cél vezérelte, mint a többi szereplőt. Az előbbi kincsvadász míg az utóbbit a tudásvágy hajtotta bele a kalandokba. 

A novellák közös jellemzője a névmágia, az író szerintem ezzel akart titokzatosságot kölcsönözni a nevek viselőinek, legyen az hely, személy, tárgy, vagy varázslat. Általában kiderül, hogy nincs semmi, vagy csak profán dolgokat takar a hangzatos címke.

Visszatérő toposz a titokzatos és magányos vajákos/varázsló/random személy a vadonban. Ezek a dolgok már a KJK korszakban is zavaróak voltak számomra. Nyilván elnézéssel kezelem ezeket a banalitásokat, de úgy érzem rosszabbul öregszik, mint ahogy szeretnék a rajongók. 

Sok dolgot nem magyaráz meg,pl. A twk emberek. Egyszerűen csak megemlíti és ráhagyja az olvasóra, hogy mit képzel mögé. Szerintem ezzel próbálta növelni a fantasztikumot, viszont nálam ellentétes hatást ért el. Nekem jobb lett volna ha kicsit kifejti jobban a világot. Sejtésem szerint nem is volt mögötte tartalom. 

A szerepjátékokra elsősorban a mágia és világképében hatott. Megteremtette a kalandvágyó, pénz és hataloméhes kalandozó archetipusát. A gondom ezzel annyi, hogy a regényekben szinte mindig kész hősök indulnak, nincs benne az a rész, amikor a kezdő kalandorok bukdácsolnak. Hiszen mennyivel izgalmasabb, amikor jó adag szerencsével az egyszeri parasztlegény kiemelkedik a tömegből. A szerepjátékban a legtöbb esetben el sem jutnak odáig a karakterek, hogy komoly tetteket hajtsanak végre. A korai rendszerek annyit szűrtek le az egészből, hogy a főhősök beláthatatlan rizikót vállaló, ész nélkül előrerohanó véglények, akik imádnak hazárdjátékot játszani az életükkel anyagi javakért. Ezért úgy alkották meg a szabályokat, hogy a kocka domináljon. Ha a valóságban ilyen lenne a sikerességi esély, az emberek egy létrára se mernének felmászni. Persze tudom a létra miatt senki nem dob, csak érzékeltetem a viszonyokat. Mindenesetre az oldschool kalandozó 2-5 csatát él túl átlagosan. Ilyen környezetben játszani kétségkívűl élvezetes tud lenni eleinte, de aztán az ember elmegy inkább félkarú rablózni. Tény, hogy Vance hősei is hasonló oddsokat vállalnak, de ők eleve magas szinten indulnak el olyan utakra, amilyenekre a kezdő szerepjátékos karakterek, ráadásul mindig megfelelő tudással és felszereléssel.

Konklúzió:Nehéz beszélni egy 70 éves műről, ami a korában műfajteremtő volt, főleg úgy, hogy azóta a témában mindent megírtak oda és vissza, de összeségében nekem a jelenben 4-es, de ha megjelenésekor olvastam volna, akkor 9-es a 10-ből. Megjelenésekor kilógott a habobabos fantasy-ből és jelentősen elütött korának utópisztikus világbékét vizionáló sci-fi-től, talán ez adta a sikerét.

Hogy miért tud ma is sikeres lenni? Talán mert jól passzol a mai dekadens, önhitt világba. Ahol olyanok érvényesülnek, mint Liane.

Sziasztok!